„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr … és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás 29,11)
Isten kegyelméből egyházközségünk megalakulásának 100. évfordulójához érkeztünk. Ebből a jelentős alkalomból egész éven át tartó, sokszínű ünnepi programsorozattal várjuk a gyülekezeti tagokat, a keszthelyieket és a hozzánk ellátogató vendégeket! Előadásokkal, orgona- és kórushangversenyekkel, kiállítással, közösségi alkalmakkal és hálaadó istentisztelettel ünnepeljük élő örökségünket.
Megnyitja: Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója
Nagybányától Keszthelyig: Bors Károly életművének nyomában
Papp Virág Liliána művészettörténész előadása
Németh Sándor orgonaművész jubileumi hangversenye
📍 Evangélikus templom · 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 20.Vezényel: Bence Gábor karnagy
📍 Evangélikus templomSzemerei János elnök-püspök és a Kelenföldi Kórus közreműködésével
📍 Főtér / Templom